Bernáth László Bolyai Ösztöndíja

Bernáth Lászlónak, az MTA BTK Filozófia Intézet fiatal kutatójának „A morális felelősség forrása“ című pályázata elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Ösztöndíjának támogatását a 2018 szeptemberétől 2021 augusztusáig terjedő időszakra. A kutatás elsődleges célja a morális felelősségnek egy olyan elméletét kidolgozni, amely etikai alapelvekből kiindulva érvel amellett, hogy csakis döntéseinkért és azok következményeiért lehetünk morálisan felelősek. A kutatás újszerűségét az adja, hogy a morális felelősség döntésközpontú elméletei elsősorban gondolatkísérletekre és metafizikai érvekre támaszkodnak; a szakirodalomban etikai érveket eddig éppen arra használták, hogy a döntésközpontú elméletek alternatíváit támasszák alá. A kutatás a közvetlen és közvetett morális felelősség, a hibáztatás és a kontroll fogalmainak elemzésén keresztül olyan kérdésekre is kitér, minthogy a legújabb neuropszichológiai kísérletek mennyiben kérdőjelezhetik meg a morális felelősség létezését, illetve, hogy a morális felelősség összeegyeztethető lehet-e a természeti törvények determinisztikusságával.

MTA központi weboldala box

MTA kutatói pályázatai